00. Prologue

Feladó: F. M.

83709 USA, Idaho, Boise

Címzett: Shanon Morgan

99516 USA Alaska, Anchorage

Drága Shanon!

 Tudom, hogy nem ismerjük egymást - vagy legalábbis te nem ismersz engem -, de ennek ellenére szerettem volna neked írni azon okból kifolyólag, hogy tudassam veled az igazságot, amit sajnos eddig senki sem mondott el neked! Sajnálatos módon a történteken nem lehet változtatni, de ennek ellenére legalább az igazat megtudhatod az igazi szüleidről. Sok évvel ezelőtt történt dolgokról szeretnék most neked írni, egyes emlékfoszlányaim már túlságosan is zavarosak és nem is említhetek bizonyos részleteket meg, de ennek ellenére még a legfőbb eseményeket elárulom neked!

 Te úgy tudod, hogy a szüleid autóbalesetben hunytak el még mikor 3 és fél éves voltál, de igazából ők nem a vér szerinti szüleid voltak, ők csak amolyan bérszülőknek számítottak akkoriban. A vér szerinti apád az életvitele miatt nem szerette volna, ha az ő nyomdokaiba lépsz és átveszed tőle az üzletét. Szeretett téged és ez miatt döntött úgy, hogy egy hozzá közel álló független család felügyeletébe helyez, hogy vigyázzanak rád. Ahányszor csak tehette meglátogatott titeket, de aztán történt a baleset - személy szerint én nem hiszek benne, hogy az lett volna - és aztán már jobbnak látta, hogy nevelőszülőkhöz adjon. Az életed minden egyes percét figyelemmel kísérte és titokban vigyázott rád, kérlek ez miatt ne ítéld el. 

 Tudom, ez egyszerre túl sok információ számodra és nem is gondolom, hogy elhiszed minden egyes részletét, de ez az igazság. Egy idegen vagyok a számodra, aki talán már túl öreg az élethez is, de ettől függetlenül, kérlek, higgy nekem egy kicsit. Ha szeretnél megerősítést szerezni, akkor látogass el Idaho Államba, Lewiston városába és keresd meg a Black Hole nevű bárt, de légy óvatos! Veszélyes emberek járnak oda, de ha lekenyerezed őket, képesek a tenyeredből enni. A bárban keresd meg Darius-t és mondd neki, hogy Martin küldött. Ő majd a szárnyai alá vesz majd és nem hagyja, hogy bármi bajod essen! 

Üdvözlettel,

F.M.

Shanon Morgan

 A bár kintről nézve lepukkantnak tűnt, mintha csak egy vadnyugati filmből húzták volna ki, amely olyan hangulatot keltett, mintha a párbajok mindennaposak lettek volna itt. Félig leszakadt ósdi plakátok díszítették a falat, motorok sorakoztak a bejáratnál, a parkoló már majdnem meg is telt velük. A megérzésem azt súgta, hogy forduljak vissza, de nem tehettem meg már csak két okból sem: nem lett volna hova visszamennem, a nevelő szüleimmel sosem volt jó a kapcsolatom továbbá nem volt hozzá hangulatom, hogy repülővel ismét 11 órát utazzak. Ez is éppen elég volt. 

 Mélyeket lélegeztem s kihúztam magam. Fájt a jobb kezem kicsit a csomagjaim súlyától, de nem törődtem vele, örültem, hogy a hátizsákomba és a nagy görgős fekete bőröndömbe mindenem bele tudtam zsúfolni. Ugyan a csomagjaim nagy részét egy közeli motelban hagytam és csak egy kis pénzt és az igazolványaimat cipeltem magammal, mégis úgy éreztem, mintha mázsás súlyok húznának a föld felé. Hezitáltam még két sort majd erőt vettem magamon és kiegyenesedtem gondolván, hogy ennél rosszabb már nem is lehet. Megtettem az első lépéseket és mikor kezdtem volna elbizonytalanodni, győzködtem magam, hogy nincs más lehetőségem, jobb ha minél előbb szembenézek az igazsággal. Az igazság az, lehet jobb lett volna csak holnap ide jönni bár nem voltam benne teljesen biztos. Mindent összevetve, ez az utolsó esélyem, hogy nyugodtan tudjak élni és ezt jól tudtam.

 A falépcsőhöz nem volt túlságosan messze az ajtó, amit amikor kinyitottam hangosan nyikorgott felhívva rám a figyelmet, aminek hatására túlságosan is tisztának éreztem magam az itt jelenlévő tesztoszteron bombákhoz képest. A bárban a sör kellemetlen szaga keveredett a cigifüsttel, ami kissé áporodottá tette a helyiséget. Rajtam kívül csak két nő ült a bárpult előtti bárszékeken és egészen a megjelenésem pillanatáig beszélgettek. Hosszú szőke hajtincseim hosszan leértek a derekam közepéig, göndör fürtjeim csak úgy himbálóztak, amikor egyet léptem. Mivel mindenki engem nézett, csak nehezen jutottam szóhoz. 

  -  Darius-t keresem! - ejtettem ki a bűvös mondatot. A csapos szemén láttam, hogy meglepődött s nem tudtam biztosan, hogy azért, mert nem ismeri őt vagy pedig meglepődött azon, hogy bárki más is tud róla, főleg egy számára idegen. A bal karja tetoválásokkal volt tele, a nyaka is és a jobb karján is akadt néhány, ami miatt igencsak veszélyesnek tűnt nekem. Fekete pólóján keresztül is lehetett látni mennyire kigyúrt, nem az, akivel csak úgy szórakozni lehet. A bárpultra támaszkodtam és próbáltam a józan és rámenős formámat mutatni.

  -  És megtudhatnám, hogy ki keresi? - Hangjából kihallatszott az óvatosság, de azért próbálta viccesre venni a figurát s úgy nézett rám, mintha csak egy kisegér lennék, akit el akarna kapni és akivel játszadozni akar. 

  -  Shanon Morgan - mondtam ki a nevem, de ő csak keresztbe fonta karjait mellkasa előtt. Az arcán lévő sebhely most még inkább kihangsúlyozta, vigyázni kell vele, nem lehet csak úgy viccelődni a nagyfiúval. 

  -  Hé, cica! Szereted a motorokat? - észre sem vettem mikor jöhetett mellém egy részeg félnótás, aki most próbált felszedni. Elhúztam volna a szám, ha otthon lettem volna és elküldtem volna egy melegebb éghajlatra is, de féltem, hogy ezzel mindenki haragját magamra zúdítanám ezért inkább egy kicsit eltávolodtam tőle.

  -  Martin küldött! - A név hallatán mindenki elfintorodott vagy túlságosan is meglepődött s egy jó ideig csak bámultak rám. Mintha ez a mondat megpuhította volna az óriás fazont is, a pultost, aki csak annyit mondott, várjak egy pillanatot majd egy kis időre eltűnt. 

 Amíg várakoztam hátradobtam a hajam és örömmel vettem észre, hogy páran már folytatni kezdték az abbahagyottakat, de páran összesúgtak és ezzel kissé elbizonytalanítottak és meg is ijesztettek. Azt kívántam, bárcsak ne jöttem volna ide és mikor már megtettem volna az első lépést a futásra, a csapos visszatért és mondta, hogy kövessem - én úgy is tettem. Hosszú vékony folyosón haladtunk egymás mellett s mikor elértük volna a legutolsó ajtót is, a férfi megállított és az utolsó előtti ajtóhoz irányított.

  -  Ha bemész, ne csinálj őrültséget, légy udvarias és ne beszélj vissza, megértetted? - Hangja komolyságától arra következtettem, hogy ő is fél a bent lévő férfitől és ha már ez a nagydarab férfi tart tőle, akkor ez rám nézve csak még veszélyesebb lehet. 

  -  Rendbeen... - húztam el a szó végét mikor kinyitotta előttem az ajtót és beengedett. 

 A helyiség valószínűleg az idegen irodája lehetett, az íróasztal, számítógép és az egyéb dolgok erre mertek következtetni. A helyiségben az alkohol keveredett a szivar füstjével, amitől kicsit fulladoztam is. Az íróasztal előtt lévő két szék egyikébe leültem s az idegenre néztem.

  -  Shanon Morgan vagyok... 

  -  Igen, tudom! - Mondta és kihúzta magát. Nagyjából 50 év körülinek nézett ki, bár nem tudnám megmondani valós korát. - És mért vagy itt? - kérdése felébresztett eddigi ámulatomból.

  -  Szeretném tudni az igazságot a szüleimmel kapcsolatban - hadartam el és kissé megszeppentem.

  -  Az igazság sokszor nem olyan könnyű, mint ahogy azt először gondolnánk! - Figyelmeztetésére felállt a hátamon a szőr. - És néha nem is kapjuk meg olyan könnyen, mint ahogy azt gondolnánk! - felállt, megkerülte az asztalt és leült az asztalra mellettem. Az arcomat felé fordította és mélyen a szemembe nézve mondta el a következő mondatot: - Sajnálom drágám, de ezt egyenlőre nem tudom neked megadni! Tudod, ez az információ igencsak veszélyes egy kívülálló számára - próbáltam értelmezni szavait, de mivel nem tudtam, Darius folytatta mondanivalóját. - Mi itt mind egy család vagyunk, vigyázunk egymásra és vannak bizonyos tevékenységeink, amik... nos, ez az a téma, amibe egyenlőre még nem avathatlak be téged teljesen... 

  -  És mégis mikor avathatna be? - kitéptem az arcom az ujjai közül és hátradőltem a székben, ami igen csak kényelmes volt. Próbáltam diplomatikusnak tűnni kisebb-nagyobb sikerrel. 

  -  Csakis akkor, ha a családunk tagjai közé tartoznál - szavaira felkaptam a fejem. Úgy hangzott, mintha ebbe a családba csak nagyon nehezen lehetne bekerülni és akkor is csak szigorú szabályok betartásával. - És bekerülni hozzánk, nem éppen a legegyszerűbb dolog, de ha úgy nézzük megéri... 

 Elgondolkodtam ez előbb hallottakon és végül azt szűrtem le eddigi szavaiból, hogy vagyonát nem éppen törvényes úton szerezte - tulajdonképpen ez az egész hely erre utal -, úgyhogy jobb nem szórakozni vele. Próbáltam összeszedni magam.

  -  Ezt úgy mondta, mintha feltételei lennének a családba kerüléshez - állapítottam meg magamnak. Ha ez tényleg így van, akkor jobb lesz, ha átgondolom, mit is szeretnék jobban: biztonságos és nyugodt életet távol Anchorage-től vagy pedig a teljes igazságot Lewistonhoz kötve. 

  -  Talán azért, mert vannak is és nem tudom, mennyire lenne neked kedved hozzánk tartozni. Bocsáss meg kérlek, de nem éppen úgy festesz mint a hozzánk hasonlók - kezébe vette a poharát és ekkor eszmélt fel, hogy még nem kínált meg semmivel sem. - Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, nem kérsz inni valamit? 

  -  Köszönöm, most nem kérek, talán később... - utasítottam el udvariasan. 

  -  Rendben - mondta és leült a saját helyére, így legalább egy méter választott minket el egymástól, ami egy kissé megnyugtatott. - Meddig vagy hajlandó elmenni az igazságért? - kérdezte és ezen eltöprengtem. Tulajdonképpen még erre nem is gondoltam, de kezdek afelé hajlani, hogy bármit megtennék érte.

  -  Bármit megadnék, hogy tudjam, mi is történt a szüleimmel - hangom higgadtan csengett annak ellenére is, hogy a szívem csak úgy lüktetett. 

  -  Nos, eben az esetben olyasmit ajánlok fel neked, amit eddig senkinek sem - tartott egy pillanatot mielőtt folytatta volna. - Ha vállalod a feltételeimet és csatlakozol hozzánk, minden egyes részletről beszámolok neked, amiről tudok! - előrébb hajoltam kissé.

  -  Milyen feltételek? - kérdeztem már csak kíváncsiságtól vezérelve.

  -  Három feltételem van. Az első egy tetoválás a neveddel, a családi címer lesz tulajdonképpen, ami minden tagunknak megvan. Hallottál már a beavatásokról? - fejemet ringattam, hogy nem. - Ez azt jelenti, hogy meg kell csinálnod nekem valamit, amit kijelölök a számodra. Nem biztos, hogy egyszerű lesz és nem mondom, hogy legális - mondta s egy újabb kortyot ivott. - A harmadik feltételem az, hogy nekem kell dolgoznod. 

 Egyszerre kicsit talán túl sok volt nekem a mai napból pláne ebből a beszélgetésből. Már túl szeretnék ezen a napon lenni. 

  -  Elfogadod a feltételeimet? - kicsit haboztam ugyan, de válaszoltam kérdésére.

  -  Igen - elmosolyodott és összecsapta a kezét.
  - Akkor vágjunk is bele - felállt és mögém sétált. - Indulhatunk? - Még mindig kimért maradt, de észrevettem egy kis változást is rajta, amit nem tudtam volna megmondani, mi. - Ó, majd elfelejtettem. A neved igazából nem Shanon Morgan, hanem Sage Martin - felálltam, de majdnem hátra is estem. Meglepett ez az információ, nem számítottam volna erre. 

 Már kezdtem összeszedni magam, mikor kinyílt az ajtó és egy igencsak jóképű férfi lépett be rajta. Miután jobban szemügyre vettem, észrevettem némi hasonlóságot a két férfi között, de ezt nem fejtettem ki hangosan.

  -  Minden rendben van? - Kérdezte Darius a férfitől, aki kissé meglepődött, mikor meglátott. 

  -  Ami azt illetni, nem teljesen, de ezt inkább négyszemközt beszélném meg veled - fejezte be mondandóját. 

  -  Ebben az esetben szólok Jacksonnak, hogy kísérje el az ifjú hölgyet Max-hez - rám nézett és elmosolyodott. - Had mutassalak be egymásnak. Ő itt a fiam, Ryan Carter - mutatott a mellette álldogáló magas és széles vállú, kigyúrt férfira. - Ryan, ő itt Sage Martin - mihelyst kimondta az állítólagos nevem, mintha megfagyott volna a levegő és megállt volna az idő. Elképedve nézett rám, mintha már ismerne engem. Kicsit furán éreztem magam, mert nem a rég megszokott nevemmel mutattak be. 

  -  Ő lenne... - az apja a fia vállára helyezte a kezét, mintha csak el akarta volna hallgattatni. 

  -  Ezt majd később megbeszéljük, most kérlek szólj Jacksonnak - kérte fiát, aki bólintott és kilépett a folyosóra, lépteit egy kis ideig hallottam. 

 Nem telt el 2 perc, de már jött is vissza egy sovány és alacsonyabb férfival, akinek szakálla igencsak kihangsúlyozta elhanyagoltságát. Darius elém léptett és biztosított róla, minden rendben lesz és elmondta az utasításokat Jacksonnak is, aki hevesen bólogatott majd kikísért a bár elé a motorokhoz és felültetett a motorjára. Aznap már nem is tértem vissza a bárhoz.